Az 1960-as évektől a műanyag (főleg a polietilén) rohamtempóban kezdett elterjedni világszerte, mint olcsó, praktikus csomagolóanyag. Mivel mindennapjainkban használatos anyagról van szó, könnyű szemet hunyni a tény felett, mekkora környezeti károkat okozunk vele. Az angol Environment Agency 2006-os tanulmánya kimutatta, hogy az egyszer használatos műanyagok ökológiai lábnyomának 60%-a a hozzá szükséges nyersanyag kitermelésével keletkezik, az előállítása 25%, szállítása 10%, így csupán a maradék 5% az az érték, ami a megvásárlását követően termelődik és közvetlen kihatásunk van rá. Hivatalos becslések szerint csak az USA-ban évente több mint 100 milliárd nejlon zacskót dobnak ki, aminek csak egy töredékét, nagyjából 9%-át hasznosítják újra. A maradék nagy része előbb-utóbb a tengerekben, óceánokban köt ki, ahol az óceáni áramlatok miatt hatalmas terjedelmű szemétszigetekké csoportosulnak. Talán még nagyobb veszélyt jelenhet, hogy ezek a műanyagok idővel mikro műanyagokká bomlanak, amik kifejezetten szennyezik és pusztítják a vízi, valamint szárazföldi élővilágot. Számos kutatás bizonyította már, hogy a táplálékláncba bekerült mikro műanyagok az emberi szervezetben is fellelhetők. Ezeket a negatív hatásokat figyelembe véve jogosan felmerülhet a gondolat, hogy érdemes lehet átváltani környezetkímélőbb anyagokra, esetleg papírra, szövet zsákokra, vagy bioműanyagokra. Sajnos ezeknél az anyagoknál sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy melyik a leginkább környezetkímélő, mivel figyelembe kell venni az előállításukhoz, szállításukhoz, gyártásukhoz mindazon tényezőket, melyek befolyásolják környezetre gyakorolt hatásukat. A fentebb említett anyagok közül egyébként a műanyagnak a legkisebb az előállításához szükséges öko-lábnyoma, ha egyszeri felhasználást vizsgálunk. Emiatt az (alternatív) anyagok használata akkor lehet célravezető, ha minél több alkalommal van módunk használni őket. Összehasonlításképp: egy papírzacskót minimum 3 alkalommal, egy vászontáskát legalább 131 alkalommal kell használnunk ahhoz, hogy felvegyék a versenyt az egyszer használatos műanyagokkal. Ezt persze nem úgy kell értelmezni, hogy az egyszer használatos nejlon zacskó lenne a legjobb választás, hiszen beláthatatlan következményei lehetnek mikrorészecskéinek környezetünkbe jutásának. Fontos megemlíteni, hogy az Európai Unió, így Magyarország is 2021-től betiltja az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, emiatt szükségszerű ténylegesen elgondolkozni az alternatívákon.
A papír lehet-e megfelelő opció? Valójában a 60-as években a papírról tértek át műanyag csomagolásra, nem véletlenül, hiszen praktikus, vízhatlan, könnyebb és tartósabb anyagnak bizonyult a papírnál, előállítása nem jár nagyobb mértékű fakivágással. A papírgyártás önmagában egy erősen környezetszennyező iparág, levegő, víz és talajszennyező hatásai miatt. Energiahasználat szempontjából sem elhanyagolható, hogy a világ teljes energiakészletének 4%-át fogyasztja el. Érdemes azonban figyelmet fordítani a napjainkban megjelenő újabb, biotechnológiára épülő papírgyártásra. Biotechnológiai eljárásokkal lényegesen csökkenthető lehet a papírgyártás ökolábnyoma, ami valós megoldást jelenthet a műanyagzacskó kiváltására a jövőben.
A pamutból készült csomagolóanyagoknak nagy hátránya, hogy a gyapot termesztéséhez rengeteg energia, víz és földterület szükséges, nem beszélve a talajba jutó peszticidek, műtrágyák hatásairól. Nagyobb tömegük miatt szállításuk is lényegesen magasabb CO2 kibocsájtást eredményez. Mivel nem egy kimondottan strapabíró anyagról van szó, így véleményem szerint akkor lehet érdemes ebben gondolkodni, ha esetleges szétesése, szakadása esetén hajlandóak vagyunk magunk megstoppolni, vagy újrahasznosítani valamilyen formában.
Napjainkban előtérbe kerültek a bioműanyagok is, mint lehetséges alternatívák. Bioműanyag kifejezés alatt a bio-alapú műanyagokat és biológiailag lebomló műanyagokat értjük. Bár a bio-alapú műanyagok megújuló alapanyagokból készülnek, végtermékük sok esetben lehet polietilén vagy biológiailag lebomló politejsav. A bioműanyagok tehát az esetek 60%-ban nem bomlanak le természetes úton. Emiatt a komposztálható műanyagok akkor jelenthetnének valódi megoldást, ha erre rendelkezésre állna a megfelelő infrastruktúra, komposzt-és –hulladékgazdálkodás. Amíg ezek a problémák nem megoldottak, lényegében több kárt okozhatnak, mint amennyi előnyt biztosítanak.
Az Environment Agency különböző műanyagokat vizsgált több környezetkárosító szempont alapján. HDPL-azaz a nagy sűrűségű polietilént, a kis sűrűségű polietilént (LDPL) valamint a műanyag alkotóelemekre széteső (nem szétbomló) műanyagokat (HDPL prodetergens adalékanyaggal) A vizsgálat kimutatta, hogy a műanyag részecskékre széteső műanyagok összességében nagyobb környezetkárosító hatást eredményeznek, mint a konvencionális műanyagok. Ha egy LDPL műanyagból készült zacskót legalább 5 alkalommal használunk, az már lényegesen kisebb terhet tesz a környezetre, így ezen anyag használatát lehetséges alternatívának tartom, amennyiben többször újra felhasználjuk.
Ezen ismeretek tudatában nem jelenthetjük ki egyértelműen, melyik anyag jobb a másiknál, hisz tökéletlenek jelenleg a lehetőségeink, mint vásárlók. A legfőbb kérdés tehát, hogy hogyan és hányszor használjuk őket. Törekednünk kell a lehető legtöbbször használni azokat az anyagokat, amelyek már rendelkezésünkre állnak. Vennünk kell a fáradtságot, hogy minden alkalommal bevásárlás előtt eltegyük a már meglévő zacskóinkat, esetleg más formában újrahasznosítsuk őket, ha már eredeti funkciójukat nem képesek betölteni. Ezek persze kis lépések egy tudatosabb vásárlói magatartás felé, melyek mellett még számos más dologra is érdemes odafigyelnünk, például, hogy mit teszünk a zacskókba, tehát milyen szemléletű termelőt támogatunk döntésünkkel, hogyan hatnak ki egészségünkre a megvásárolt termékek, valamint hogy milyen mennyiségben vásárolunk, hogy ne keletkezzen felesleges maradék, melyek jobb esetben a komposztládában landolnak.
Pálfalvi Patrik kertészmérnök
https://www.vox.com/2014/10/4/6901299/plastic-bags-environment