Az elfogyasztott ételeink útja a bélrendszeren keresztül halad. Ez nem újdonság 🙂
A gonddal kiválasztott gyümölcsből, a jóízű levesből, főzelékből, salátából, szószokból előbb-utóbb az a végtermék lesz, amely egyénre jellemző ritmusban, és jól ismert formában a végbélnyíláson át elhagyja a szervezetet.
Nahát ez sem újdonság ?
Ezen az útvonalon sok olyan anyag is áthalad, ami aztán bejut a szövetközti térbe, a véráramba, és a következményes tünetek jelzik, hogy valójában ezeknek semmi keresnivalójuk nincs a szöveteink között, sem pedig a véráramban.
Hát ez már lehet újdonság, ha egy munkahelyi meeting közepén kell kirohanni miatta – lásd következményes tünetek – a kiswigwamba ?
A következményes tünetek azok a kellemetlen tünetek, amelyek kezdetben nyugtalanítóak, aztán előbb-utóbb orvoshoz sodorják az embert.
Haspuffadás, feszülés, állandósuló és visszatarthatatlan “puki kényszer”, laza széklet, meg az a meeting közepi hasmenés.
Az ép bélműködés és immunműködés azt jelenti, hogy megfelelően reagál a védőrendszer, azért, hogy ne is kerülhessenek ki, vagy időben blokkolódjanak az olyan komponensek, amelyek “nem oda valók”.
Vannak viszont helyzetek, állapotok, amikor mégis megtörténik a kijutás, és elindul a reakciólánc, a láncreakció. Az immunrendszer működésbe lép. Kezdetben moderálhatóan. Vagyis kezdetben nincs kapkodás, csak jelzés. Aztán a sok-sok jelzés előbb-utóbb felpörgeti a folyamatokat, és a reakció immunrendszeri kapkodásba csap át. Ekkor indul a kóros reakciólánc.
Nézzük meg, milyen kapcsolata van a bélfal egy nagyon érdekes összetevőjének ehhez a folyamathoz.
Vegyük elő a képzelőerőt.
Mi biztosíthatja a bélfal megfelelő stabilitását, és hol billenhet meg az egyensúly? Valahol a bélsejtek között, ugye? Ez lehetne a gyenge pont.
Nézzük csak tovább, mert jó gondolatmenet.
A bélhámsejtek közötti „tight junction” kapcsolat van, aminek az a feladata, hogy megakadályozza a különféle anyagok áramlását a bélből a szövetekbe és vissza. Ezt úgy lehet talán a legjobban elképzelni, ha a bélsejteket egymás mellett levő kis rugalmas falu kockáknak gondoljuk, mint a házfalban a téglákat, kissé szabálytalan formájú építőköveket , amelyeket ragasztóanyag köt össze. A ragasztó – a habarcs – pedig különböző fehérjemolekulák által képzett hálózat. A sejteken keresztül is történik anyagáramlás, de ennek nagyon szigorúan szabályozott rendje, rendszere van, ezen szinte lehetetlen kiskaput találni.
Ezzel szemben a sejtek között fehérjeháló olyan gyenge pont lehet, ami nyitódik és csukódik, átjutást engedve, és a rendszer könnyebben megzavarható.
Normálisan is működik itt a nyitás-csukás. Megfelelő szabályzás mellett. Ebben a szabályzásban van szerepe egy különleges fehérjének, ami a zonulin nevet kapta.
A zonulin egy olyan fehérje, amely a bélhámsejtekből szabadul fel, és a sejtek közötti rést nyitja. A résnyitás amolyan ragasztóoldási folyamat. Ez egy teljesen normális és egészséges folyamat, hiszen tápanyagok és egyéb molekulák kell is, hogy mozogjanak a sejtek között. Így ismerkedik és tart kapcsolatot az immunrendszer a “külvilággal”.
Probléma akkor áll elő, ha a kinyitott rés túl nagy, így nem csak azok a molekulák férnek át, amiknek szükséges, hanem nagyobb fehérjemolekulák is, amiknek nem kellene.
Vagy ha túl hosszú ideig marad nyitva.
Ezek a molekulák aztán a véráramba kerülve immunreakciót provokálnak. És később ugyanezekkel találkozva az immunrendszer túlfokozott védekezésbe kezd, különböző ételérzékenységek, étel-intolerancia reakciók alakulnak ki.
Ezeken a nyílásokon a bélflóra egyes baktériumtörzsei is átjutnak.
A legerőteljesebb „kapunyitók” a glutén gliadin frakciója és a bélbaktériumok.
A gluténban levő gliadin megemeli a bélnyálkahártyából származó zonulin mennyiségét, így fokozottan meglazul a sejtek közötti kapcsolat, nagyobb nyílások lesznek a bélfal sejtjei között, és a különféle “nemkívánatos anyagok”, pl., fehérje részek, fehérjék képesek lesznek átjutni a sejtközötti térbe.
Ezt az állapotot nevezzük szivárgó vagy lyukas bélnek.
Az átjutott molekulák által kiváltott immunreakció ráadásul tovább roncsolja a bélhám szerkezetét, így az egyre gyulladtabb, átjárhatóbb lesz. Így teremtve meg az alapját az összes következményes szubjektív és objektív tünetnek – haspuffadás, feszülés-érzet, hasmenés, felszívódási zavarok, bélgyulladás, véres és nyákos széklet, hányinger, táplálkozási hiányállapotok a nem megfelelő felszívódás miatt, általános gyulladásos tünetek, és a nem elhanyagolható pszichés tünetek sora a bél-agy tengely megzavart működése miatt.
Zonulin emelkedést okozhat a glutén-gliadin tartalmú étel, a bélbaktériumok egyensúlyának megbomlása, a vékonybélbe jutó – oda nem való – baktériumok inváziója, egyes parazita fertőzések és a mindennapi vagy fokozódó és állandósuló, feloldatlan stressz.
Források:
https://www.hindawi.com/journals/dm/2017/2413437/
https://www.amymyersmd.com/2019/02/9-signs-you-have-leaky-gut/
https://www.jillcarnahan.com/2013/07/14/zonulin-leaky-gut/
https://draxe.com/7-signs-symptoms-you-have-leaky-gut/
http://www.tankonyvtar.hu/…/ta…/2011_0025_bio_5/ch17s09.html
https://www.sciencedirect.com/…/ar…/pii/B978012401716000012X