Csütörtök a negyedik nap.
Most éppen vasárnap. Egy hosszú hét utolsó napjának estéjén írok a negyedik napról. A negyedikről a hetediken.
Hétvégén igyekszem nem dolgozni, nem gondolni az elmúltra, és nem gondolni a következő hétre. Most mégis összeszedem a gondolatokat a csütörtökökről, nem megy könnyen, talán ezért csúszott késő estére az írás. Bárki, bármikor olvassa majd, csak leírom, hogy éjszaka kerültek egymás mellé a szavak.
Vagyis a negyedik napló nap. A hetediken.
A reggelt kávé mellett a megválaszolandó levelekkel kezdem. Ülök a konyhai asztalnál, mellettem a bögre, és olvasom a leveleket, amelyeket nagyon röviden válaszolok meg. Néha sem megszólítás, sem rendes levélszerkezet nincs, csak a válaszok, gyors válaszok, a szülők leveleire. Csütörtökre valahogy sokasodnak a problémák, érkeznek a kérdések, mailben vagy messengeren, mellékletekben fotók, bőrökről, testtájakról, diagnózisra, azokkal a kérdésekkel, hogy aznap bejöjjenek-e vizsgálatra, vagy elég lesz így mailben, mit vegyek, mit kenjek, mit adjak…
Nem könnyű, nem könnyű így. És sokszor nem is lehet. Vannak a kívánságok, de nem lehet. Mert nem lenne korrekt. A gyerekkel szemben nem.
Az internet világa ezt a teret is kitágította. Nemcsak Doktor Google van, hanem virtuális térbe szorult, és így bármikor elérhető valódi doktorok is. Csak egy kérdés, csak egy vélemény kérése, csak egy perc, csak egy mondat, gondolja és várja, aki kérdez.
De ott a reggeli konyhaasztalnál ennél több történik, megnyílik a differenciáldiagnosztikai rendszer, és a csak egy perc és a csak egy kérdés és mondat mögött rengeteg program fut le. És nem Doktor Google fejében, mire megérkezik a célpontba a kérdésre a válasz, egy-két mondatban, megszólítás nélkül. Mert arra már nincs idő. Az alatt az idő alatt egy másik kérdés válaszolódik meg. Ha meg lehet válaszolni…
Szóval konyhai asztal, hálóruhában, bögre kávé és a net, reggel 7-ig, utána készülődés, és indulás. Egészséges tanácsadással kezdünk. A védőnő és én. Szerencsés vagyok, hogy van védőnő, aki dolgozik velem. Az utasítások ellenére dolgozik velem. Nem én adtam az utasítást, valahonnan máshonnan jött, hogy az orvosnak egyedül kell tanácsadnia, de hűséges védőnőm ennek ellenére maradt velem. Nem írom le a nevét, épp az iránta való tisztelet miatt nem írom le. Aki tudja, úgyis tudja, ki ő, és mennyire hálás vagyok neki, hogy együtt rendelünk, hogy megbeszéljük a pácienseknek szóló tanácsadás minden részletét, hogy együtt látjuk és oltjuk be a gyerekeket. Beszélünk és nem elbeszélünk egymás mellett. Mindenféle felsőbb utasítás ellenére együtt dolgozunk minden csütörtökön reggeltől délig.
Aztán folytatom a betegrendelőben déltől tovább. Többször gondoltam, milyen járművön kellene átjutnom a tanácsadóból a rendelőbe, hogy déltől délig odaérjek. Mert nem tudok odaérni. Kezemben a műanyag tálba tömködött egy adag sültkrumplival gyalogolok a Rózsa utcán, útközben vettem, és eszem. Ez az ebéd. Útközben ennyi fér bele. Egy kifőzdében veszem a Wesselényi utcában. Nem szeretem, de útközben ezt lehet venni. Ha meg csomagolok magamnak előre otthon valamit, akkor sincs idő rendesen leülve megenni, csak így útközben. Kézből, zacskóból, hullik, potyog mindenfelé.
A betegrendelőbe már jóval 12 előtt megérkeznek a páciensek, hogy időben biztosíthassák első helyüket, amit teljesen megértek, mert nem kellemes sokat várni a sorukra. Így együttérzésből a várakozókkal éppen csak lepakolom a cuccomat, kidobálom a pecséteket az asztalra, a hőmérőt ki a szekrényből, hogy kéznél legyen, adom a személyi igazolványomat az elektronikus térbe való belépéshez, előszedem a fonendoszkópokat – mert van egy kicsi piros a kicsiknek és egy égkék a nagyobb gyerekek vizsgálatához – a kabátomat a szék támlájára teszem, és már kezdünk is.
Bejön az első beteg, folyamatosan csengetnek a kapucsengőn az újonnan érkezők, szinte percenként cseng a telefon a kérdésekkel, kérésekkel, indul a nap második fele.
Aztán ahogy telik az óra, aztán a következő óra, eszembe jut, hogy egész nap nem ittam vizet, sőt semmit sem a reggeli kávén kívül, és hogy ki kellett volna vinni a kabátom az öltözőbe, mert épp most köpött rá valaki köhögés közben.
Legközelebb kiviszem.
Kell, hogy legyen rá 15 másodperc.