Gyalogolok. Liget felől, a zebrához érek, és babakocsis anyukákkal megyek át a túloldalra. Sokan sokfelé tartanak tovább a környék utcáiba, lévén, hogy a Liget játszótere jószerivel az egyetlen fák alatti hűsölésre alkalmas hely a környékben.
Szóval zebra, megállunk, várjuk a zöldet, átérünk, túloldal, előttem a sok babakocsi közül egy, egyfelé megyünk, ők előttem. Mármint egy anyuka, és a babakocsiban a gyerek. A gyerek üldögél, másfél éves forma, mosolygós kisfiú, aki paskolja a babakocsi oldalát, kiszabadulni próbál a kötelékből, kiabál néha. Előttem mennek, hallom, ahogy “dönög” a gyerek. Ez olyan, mint amikor gyermekhangon kommentálja a körülötte élő világot.
Akkor az anya kérdez: ”Kérsz kekszet?” A gyerek oda sem néz, kommentel tovább, rikkant, paskol, csapkodja a tenyerét, dönög tovább.
Anya gyakorlott mozdulattal nyújtó a babakocsi rekeszébe, zizeg a zacskó, jön a keksz, a gyereknek nyújtja.
A gyerek nyúl érte, délelőtt 11 óra, utca, babakocsi, gyaloglás, a gyerek már nem kommentel, eszik, ropog a keksz, a délelőtti nemtommi.
Nemtommi, nemértemminek.
Másfél évesen délelőtt tökjó a gyümölcs, meleg nyárban érnek is jócskán gyümölcsök. Délben meg ebéd lehetne.
De mi is van itt? Mi ez a kexkérdés?
Mi megy át ezzel az utcán-kekszet-, utcán-nasit-a-gyereknek-szokással?
Előszőr is az, hogy az utcán eszünk, gyorsan, valamit, ami vagy elüti a hirtelen éhségét vagy csak úgy, nassolni valamit, csak úgy eszünk.
Beépítünk szokást, de miért is?
Éhség vagy nem éhség, keksz (kifli), szénhidrát, a cukor az vércukor, aztán inzulin, szóval indul a KÖR.
Erről bővebben írok majd.
Aztán meg egy ilyen keksznasi után mi lesz az ebéddel?
Egyáltalán, mi lesz a nassolások után az evéssel?
Délelőtt 11 órakor zajlik a mi történetünk.
Hogyan tovább a nap?
A keksz be van tárazva a babakocsi elemózsiás rekeszébe, lattam már olyat, hogy a müzliszelet is meg a fornetti meg a kifli is, ezek a “vésztartalékok”.
De kell-e ilyen vésztartalék?
Folyt. köv.