Ő az a védőnő, akivel a munkám kezdetén találkoztam. Zsuzsi. Mindenki így emlegette, CsabaZsuzsi. Meghatározó első élmény volt számomra, ahogy azt mondja, “már nagyon vártunk”. Azon a napon mondta, amikor először találkoztunk.
Ahol várnak, vártak, és ezt ki is mondja, aki várt, egyszerre zavarba ejtő és kedves, biztonságot adó, ugyanakkor értelmezhetetlen, és sokára értelmezhető. Annak, aki nagyon érzékeny. Túlontúl érzékeny.
Zsuzsival éveket töltöttünk együtt a rendelőben. A hivatásunk mindennapjait osztottuk meg egymással szakemberekként, nőként, aztán anyaként.
Vívódó, örök kérdező, értelmező, mélyenérző, okos és empatikus szakember, nő és anya.
Aki tükröt tartott.
És tart most is.
Csaba Zsuzsanna tiszta tükre.
„Minden érzékeny gyermeknek,
és mindazoknak, akik szelíden fölnevelik őket”
Nem tudtam, csak fogtam a kezemben a gyerekem, és néztem a kis csöppségem reakcióit. Menekült a fájdalom elől, ki akart ugrani a kezemből, nem odabújni, tombolva sírt az erős hangoktól, fényektől. Nem szerette, ha sokan voltak körülötte és hangosak voltak.
Sokat sírt, néha vigasztalhatatlanul, gondoltuk fáj a hasa.
Lassan múltak a fájdalmak, csökkent a sírások mennyisége, nyiladozott a kis személyisége a világra.
De párhuzamosan jött a frusztráció, amit önmaga képességeinek határai, a szabályokba ütközés, a félelem váltott ki belőle. Tombolt, dühös, mérges volt, ütött vágott, sok volt a „hiszti”. Néha könnyű volt rájönni, miért mérges, néha semmi sem segített.
Nem szeretett játszótérre menni, kérdezték a mamatársak, miért nem erőltetem, így sose szokja meg.
Annyira éreztem, hogy nem jó neki, ha kiborul. Az a jó, ha nyugodt, békés, olyankor tüneményes, szépen beszél, nagyon kreatív ötletei vannak.
Az előző „nemzedék” tanácsai sorra elbuktak. Büntesd! Locsold le! Tiltsd meg neki! Még azt is megkaptuk egy fodrászatban, ahol nem engedte levágni a haját, hogy nem gondoltam rá már hogy jól megverem??? Aznap este csak néztem azt a kis testet. Én egy fizikailag erős nő vagyok, sokáig élsportoltam, hogy is tehetném meg, hogy ellene fordítom az erőmet, ez ellen a kis teremtés ellen.
Jött az óvoda, nehéz volt beszoknunk, félt és dühös volt, hogy otthagytam. Nagyon jó megfigyelő és a szabályok mentén ügyesen mozgott, nem volt rá semmilyen panasz. De sose akart visszamenni délutáni programokra. És én nem erőltettem.
A mélypont egy borzalmasra sikerült óvodai kirándulás volt, a fiam kiborult, az óvónéni kioktatott, hogy az lenne a legjobb, ha elszakítanám magamtól a gyermeket, és minél kevesebbet lenne velem.
Teljesen megsemmisültem, de érkeztek a segítő angyalok.
Egy tüneményes gyerekorvos, akit nem kell bemutatnom.
Egy Óvóbácsi.
Egy pszichológus.
Elkezdtem kutakodni, olvasni agresszióról. hisztiről, érzékeny gyermekekről.
Így került talán nem is véletlenül ez az öt könyv a kezembe.
Adele Faber és Elanie Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, Hallgasd úgy, hogy elmesélje.
Lawrence j. Cohen: Játékos Nevelés
Bruce D. Perry : A ketrecbe zárt fiú
Kristine Barnett: A Szikra
Elanie N. Aron: Szuper-érzékeny gyerek.
Ez az öt könyv segített az anyaságomban megerősödni. Meggyőztek, hogy a szeretet olyan, ami nem lehet rossz. Beleengedett látni egy kicsit abba, hogy ennek a csöppségnek mi játszódik a fejében, és fantasztikus technikákat mutattak, amivel átlibbenhetünk a nehézségeken.
Mostanra sikerült kialakítani együtt módszereket, amelyekkel gyorsan tudom visszahozni, ha kiborul, természetesen nem kiabáláson és büntetésen alapszik egyik sem.
Még mindig kivívom a mamatársak gúnyos megjegyzéseit a nyugtatási technikánkra „ja a Zsuzsa csak jógázik a gyerekkel ahelyett, hogy jól elverné”.
DE MÁR NEM ÉRDEKEL
ÉN ÍGY AKAROM CSINÁLNI!!!!