• A kosár üres

Rólam

    Csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos vagyok.

    Gyermek-alapellátásban dolgozom főállásban, házi gyermekorvosként. Emellett egy budai csecsemőotthonban vagyok intézeti orvos, továbbá közkívánatra már magánrendelésemen is várom a családokat.
    A gyógyító tevékenység mellett a prevenciós – betegségmegelőző – szemlélet, a felvilágosító, ismeretterjesztő munka és a kiegészítő gyógymódok komplex alkalmazása számomra esszenciális fontosságú.
    A minden napi munkám része az innováció, kreatív gondolkodás, saját fejlesztésem az iMed Aromaterápiás sópárna és az iMed aromaterápiás só-mikroklíma terápiás inhalációs eszköz.
    Mesetandem című hangoskönyvem első kiadása a szeparációs szorongás oldására hivatott mesék gyűjteménye, melynek elkészítésében Dr. Boldizsár Ildikó meseterapeutával, – akivel gyerekkorunktól kezdve barátnők vagyunk – együtt dolgoztunk.

    A médiában számos helyen találkozhattak a velem készült élő beszélgetésekkel és felvételekkel, olvashatták a sajtó-megjelenéseket.

    Jazzy Rádió Dr. Jazzy, Lánchíd Rádió, Katolikus Rádió, Picur Rádió, Babaszoba, Bébik, kicsik és nagyok, Patika Magazin, Kismama Magazin, Hatos csatorna, RTL Klub, Blikk, NLCafe, hogy néhányat említsek.
    Prevenciós előadás-sorozatom része volt a Gondolkodj Egészségesen Programnak.
    Előadója – szervezője voltam a Magabiztos Anyaság Iskolája előadásainak.
    Doktor Mami kisfilmsorozatomat a rádiós műsorvezető (Dr. Jazzy) H.Varga Mariannával együtt készítettük.
    Részt vettem a Salvus gyógyvíz terápiás célú alkalmazásának bemutatásában.
    Megjelentek írásaim az Aromatika magazinban és a Felelős Szülők Iskolája tájékoztató anyagaiban.

    A médiamegjelenések által közvetíthetem széles körben az általam képviselt erőszakmentes szemlélet, amely primer prevencióra épül, a nyitott és innovatív gondolkodás táplálja, ugyanakkor letisztultság és elfogadás jellemzi.
    Fontosnak tartom a határok konzekvens kijelölését, és a folytonos tanulás mentén azok rugalmas, kreatív felülvizsgálatát is.

    Több évtizedes tapasztalatom azt mutatja, az állandó harc és agresszív hozzáállás, a megmondó, felsőbbrendűséget sugalló, uralkodó attitűd, amely az orvoslásban is jelen van, nem a megértést és a szülőkkel való közös, előrevivő munkát segíti, hanem inkább csak zavart és frusztrációt kelt. A partnerség híve vagyok a gyógyításban, éppen ezért nem a “megmondásra”, hanem az együtt-gondolkodásra, a mindent meghatározó ok-okozati összefüggések szem előtt tartására, a korrekt egészségügyi ismeretek átadására, és a minden mindennel összefügg elvére építek.
    Ezzel a

    szelíd, segítő attitüddel szeretnék az egyre tudatosabb fiatal szülőgeneráció szakmai támasza, partnere lenni.

    A példámmal élenjárni a fiatal orvos generáció előtt, hogy így is lehet. Sőt, így érdemes.

    Miért lettem gyermekgyógyász?

    Eredetileg fazekas szerettem volna lenni. Most biztos meglepődnek sokan, mi köze a fazekassságnak az orvosláshoz? Semmi, amikor arra gondoltam, hogy fazekas leszek, annak semmi köze nem volt még az orvosláshoz. A szüleim voltak azok, akik a fazekasságon túl megláttak bennem valamit, azt a valamit, ami után jött a kérdés, mi lenne, ha mégis megpróbálnék másfelé is nézelődni. És mert akkor is sokminden foglalkoztatott, arra gondoltam, legyen, és elkezdtem vadul biológiát meg fizikát tanulni, aztán beadtam a jelentkezésemet az orvosi egyetemre.
    Az egyetemi évek alatt a szüleimtől kapott végtelen segítség és támogatás nélkül nem lennék most az, aki, de azt gondolom, minden elfogadó és ugyanakkor rendezett, rendszerezetten élő, és célokat kijelölő, szeretetteljes családban felnőni ezt jelenti, gondolkodni, értelmezni, célokat kijelölni, elindulni és a küldetést véghezvinni. Éééééés utána örülni, boldogsággal élni.
    Ez volt nekem.

    Az egyetem kezdetétől sikeres voltam egy csomó “alapozó” tárgyban. Nagyon szerettem az anatómiát, a fejlődéstant, a biológiát, az élettant. Aztán a kórélettant, kórbonctant, a patológiát. Lehet, hogy most furcsán hangzik egy gyerekgyógyásztól, de így van. Szerettem a kórszövettant, végtelen mennyiségben fel tudtam ismerni az ép és kóros szöveti metszeteket a mikroszkóp lencséje alatt, sőt aztán már csak simán a fény felé fordítva a tárgylemezt az ablak előtt. Amikor a Pécsi Orvostudományi Egyetemről átjelentkeztem 3. év után a SOTE-ra, a Pécstől való búcsúzásom igazából a patológiai intézet professzorától való búcsúzás volt. Egy nagy csokor virággal mentem be hozzá, ott álltam, 22 évesen a boncterem előtt, virággal a kezemben, és vártam a professzort. A búcsúzást. Kelényi Gábortól. A Pécsi Orvostudományi Egyetemtől.

    Aztán amikor az első belgyógyászati gyakorlatok következtek, akkor éreztem igazán, hogy eljött az én időm. A megszerzett tankönyvi ismeretek után az élet. Később pedig, amikor a műtétes orvosi szakmai előadások, és főleg, amikor a gyakorlatok jöttek, méginkább azt éreztem, igen-igen, ez az enyém.
    Beszélgetni a páciensekkel, elmondani, mi történt, mi vezetett ahhoz az állapothoz, amelyben vannak, és megbeszélni a lehetséges megoldásokat, aztán visszatérni a megelőzés lehetőségére, hogy többet ne álljon elő a jelenlegi rossz helyzet. Ez volt, amit medikaként is nagyon szerettem. Összefüggéseiben nézni és látni a történéseket.

    Egészen az egyetem végéig azt gondoltam, fül-orr-gégész leszek. Így kerestem állást. Aztán egyszercsak azt éreztem, ha fülész leszek, el fogom felejteni a szívhangok hallgatását, és a szív-diagnosztikát. És én nem akartam ezt elfelejteni. Nagyon határozott érzésem volt, hogy az orvoslásban a szívhangok közelében szeretnék maradni.
    Na, de hogyan? Hogyan tovább? És akkor meglett a válasz, hogy a sokak által nehéznek gondolt utat választom. A gyerekgyógyászatot. Hogy miért mások által nehéz? Mert általában azt mondják, hogy a gyerekekkel nehéz, mert nem tudják megmondani, mi fáj nekik. Én ezt nem így gondoltam, és most sem így gondolom. Ha nem gyerekgyógyász lennék, akkor talán kódfejtő lennék…:-)

    Első “igazi” munkahelyem egy vidéki kórház gyermekosztálya volt, a fővároshoz közel.
    Itt nagyon korán bedobtak a mélyvízbe, egyedül ügyeltem, csak telefonon volt a drót végén segítség. A kezdetek kezdetén már vizsgálnom kellett ambuláns gasztroenterológiai betegeket, és gasztroenterológiai műszeres vizsgálatokat végezni. A hosszú hétvégi ügyeletek alatt a koraszülött – és újszülött osztályon és a szülőszobán, császármetszés alkalmával pedig a műtőben láttam el az újszülötteket. Nemcsak nappal, hanem esténként is kint voltam az osztályon, amikor a nővérek fürdették és etették, meg amikor lefektették a gyerekeket. Végigjártam a kórtermeket, segítettem, mert azt éreztem, a gyerekek állapotát egy csupán vizitelő orvos nem tudja igazán megítélni. Az tudja igazán, aki az ügyeleti időben velül él. Látom, hogy viselkednek, hogyan esznek, miért szomorúak, miért sírnak, és mikor nyugodtak. Ha látom őket együtt a szüleikkel.
    Esténként mesét olvastam a kicsiknek, az éjszaka csendjében körbejártam, és betakargattam őket. Tudtam, éreztem, mennyire sokat jelent ez a számukra, mert az orvoslással járó kellemetlen élményeket, esetleges fájdalmakat is jobban elviselik attól a felnőttől, akiről tudják, érzik, hogy együttérzéssel és szeretettel fordul feléjük.
    Ilyenek voltak az én ügyeleteim.
    Most úgy hívják ezt, gyerekbarát szemlélet.
    A fájdalmak és a szorongások enyhültek. Az érző jelenléttel, a gondoskodással, az érintéssel. És a mesékkel.
    Boldizsár Ildikó meseterapeuta, mesekutató akkor még kicsi kislányának, Annának meséltem ott a kórteremben a Kék madár című mesét. Ez volt az első “Mesetandem” mese, anélkül, hogy tudtam volna. A gyermekkori szorongás oldására. Akkor még ösztönösen.
    Mostmár tudatosan.

    A gyerekeim születése után a Családtervezési Tanácsadóban dolgoztam, ahol a Czeizel doktor által vezetett intézet fő profilja a várandósságra való felkészülés három hónapos időszakának végigkísérése volt. Itt ismerkedtem meg a betegségmegelőzés primer prevenciós szemléletével, az úgynevezett eufenikai prevenció lehetőségével. Itt lett nyilvánvaló számomra, hogy a gyakori krónikus betegségek valójában mind olyan komplex betegségek, amelyeknek kialakulásában a genetikai hajlam egy tényező, a kiváltó okok az életmóddal és külső környezeti hatásokkal függnek össze.
    Olyan problémák, mint pl. a kövérség, a magasvérnyomás, az érelmeszesedés, a 2-es típusú cukorbetegség, az étel-allergiák, felszívódási zavarok, bélgyulladás, de akár a kedélyállapot zavarai is ide sorolhatók.
    Itt vettem részt az allergiamegelőzéssel foglalkozó vizsgálatokban és vezettem a korai kezdetű szív-és érrendszeri betegségek programját.
    Innen csábítottak el védőnők a háziorvosi praxisba.

    Mára a háziorvosi praxisomban felnőtt egy olyan gyerek-generáció, aki megértette, hogy az egészség megőrzése mennyire fontos.

    Tudják, hogy a betegségmegelőzést akkor kell kezdeni, amikor nincs semmilyen betegség, sem kicsi, sem nagy.
    Megértették, hogy a betegséggel nem küzdeni kell.
    A harc nem megoldás. Nem a harc a megoldás!
    Megértették és velük együtt a szülők is megértették, hogy a betegségekre való családi hajlamok felkutatása és ismerete milyen fontossággal bír, és azt is, hogy a betegségmegelőzés szempontjából milyen nagy szerepe van az életmódnak. A megfelelő táplálkozásnak, testmozgásnak, a lelki egyensúlynak.
    Tapasztalom, hogy nő az olyan egészségtudatos fiatal szülők száma, akik nem várják a megoldást, a döntést mástól. Nem kérnek kioktatást.
    Sokkal inkább partneri beszélgetéseket követően, hiteles, korrekt forrásokból származó információk birtokában felelőséggel választanak, és mernek a választásuk mellett elköteleződni.
    Ez kulcsszó, szülőként felelősséget vállalni. És az orvossal egyenrangú kommunikációban létezni.
    Hiszem, hogy egyre több, a most családot tervező fiatal szülőknek van ilyen attitűdje.

    Azon szülők számára ad teret a magánrendelésem, akik ehhez a szemlélethez keresnek partnert, de a házi gyermekorvosi ellátás keretein belül ezt nem találták meg.

    Sikeremnek tartom, hogy jó kapcsolatot tudtam kialakítani a sokak által elutasított és az egészségügyi személyzet által csak “ó, ez egy nehéz alter szülő”-ként minősített, és leginkább “lelegyintett” vagy ellenségként, problémaként kezelt szülőkkel. Ők azok, akikkel hosszan beszélgetünk arról, amit ők másképpen gondolnak, például a vegetáriánus és vegán táplálkozásról, annak mostanra egyre növekvő tudományos dokumentációjáról, a hozzá kapcsolódó tanulmányokról.
    Ők azok, akiknél szóbakerül az otthonszülés, és bátran beszélnek róla, mert nem minősítem, és nem ítélem el őket a döntéseikért, ha azt önismeret és felelősség inspirálja.
    Nem feladatom a minősítés, és nem feladatom az ítélkezés. Még statisztikai alapokon sem.

    A feladatom a korrekt orvosi információk átadása, és a szülő személyes felelősségének tudatosítása, egyénre szabottan.

    Olyan kérdések megbeszélése, amelyek mellett már nem lehet elmenni, nem lehet legyinteni, vagy fentről megmondani a tutit.

    Jó érzéssel tölt el, ha arra gondolok, hogy egyetlen homeopátiaellenes kapmányban sem szólítottak meg, és nem szólaltam meg egyik oldalon sem.
    Mert a homeopátia sem a harcról szól. Mindenki abban hisz, amiben akar. Úgy gyógyul, ahogy tud, pontosabban ahogy az a komplex rendszer tud, ami nemcsak test, de tudat és elme is.
    Sokszor a beteg nem egy módszer mellett köteleződik el, hanem az orvos személye mellett. Ez egy igen fontos megfigyelés, ha orvosi felelősségünkre utalunk.
    Ami mindenek felett áll – az én nézetem szerint, az az egyén egyedi szükséglete, nem pedig az általánosítás, ami a diagnózist ugyan könnyebbé teszi, de eredményt nem biztos, hogy hoz.

    Folyamatban lévő jótékonysági projektem a a Démétér Alapítvány támogatásáért most is zajlik.

    A Mesetandem második kiadása a Démétér Ház kis hőseinek és a szüleiknek készült mesegyűjteményt tartalmazza. Édesanyák mondanak meséket, gyerekeknek, felnőtteknek. A mesék letöltéséből befolyt összeg az, amellyel támogatjuk a csontvelőtranszplantált gyerekek utókezelésének idejére lakhelyül szolgáló Démétér Ház fenntartását. Így a családok ingyen lakhatnak a kezelés idején a gyerekeikkel, hiszen a gyermek számára a legfontosabb a szülő, a család jelenléte a kritikus időszakban.

    Mostanra a küldetésem határozottan körvonalazódott, amelyhez saját, évekkel ezelőtti életmódváltásom tapasztalatai is nagyban hozzásegítettek.

    Szeretném minél szélesebb körben tudatosítani, hogy a gyerekek táplálkozásával, az óvodai és iskolai étkeztetéssel kapcsolatos változtatások elengedhetetlenné váltak.

    Nem lehet azt mondani, az óvodai és iskolai közétkeztetésben, hogy így szoktuk, és így is marad, mert ez a szabály, itthon, nálunk.
    Eljött az idő a felelősségteljes változtatásra.
    Ebben a változtatásban kívánok aktív résztvevő lenni.
    Az egészséges generációk felnövekedése miatt.
    Mert a felnőttkori kóros állapotok kialakulását gyermekkorban kell megelőzni.

    Olasom, hallom, látom a panaszáradatot a rossz orvosi ellátásra, az egészségügy katasztrofális helyzetére. Mostanra egyértelművé vált, hogy nem több orvossal kell orvosolni a problémát, hanem kevesebb beteggel.
    Ez azt jelenti, hogy akkor lehet jobb az orvosi és egeszségügyi ellátás, ha kevesebb lesz az ellátandó beteg. A betegek és a betegségek számát nemcsak a gyógyszerek, és az újabbnál-újabb technikák bevezetése, nemcsak a szinte lehetetlen küldetés, az orvos- és nővérlétszám emelése, és nem is a kórházi ágyak számának növekedése fogja megoldani.

    A megoldást az emberek életében az életmódváltozás, az életmód megváltoztatása hozza. Ebben kiemelkedő fontossága van a táplálkozásnak.
    Ennek időzítése pedig a gyerekkor.

    Gyerekkortól szükséges azokat a viselkedésmintákat megismertetni és rögzíteni, amelyek a felnőttkori krónikus betegségek megjelenését megelőzik, vagy a legkésőbbi életévekre tolják ki.
    Tudjuk, hogy a gyerekek étrendjében túlságosan sok a szénhidrát és kiemelkedően sok a feldolgozott ételek aránya.

    Legyen tehát gyermektáplálkozási reform: minőségi alapanyagokból készített étel a közösségbe járó gyermekek számára!
    A menü legyen szabadon választható!
    Szabadon választható étrendet!

    Mert az egészséget megőrizni csak minőségi taplálkozással lehet.
    Ha az autóba jó benzint tankolunk, a gyereket miért etetnénk silány ételekkel?
    Hogy lesz belőle okos óvodás, okos iskolás, és épkézláb felnőtt, ha rossz üzemanyagot “tankol”?
    Ha idegen emberek etetnék olyan étellel a gyerekeinket, aminek már jószerivel semmi köze nincs az ételhez, amely tele van adalékkal, színezékkel, tartósítószerrel, antibiotikumokkal, édesítőszerrel, vagy éppen extrém mennyiségű szénhidráttal, amely igazoltan betegséget provokálhat, megengednénk?
    Nem?
    Akkor miért engedjük, hogy mégis ezt kapja?

    Ne féljünk a változtatástól. Vissza lehet utasítani azt az ételt, amit közétkeztetés címen próbálnak most lenyomni a gyerekek torkán. Vissza lehet utasítani a silány menzai ételt, és lehet azt mondani, hogy elég volt.

    A célom, hogy az ezzel kapcsolatos információk, tudományos közlemények, kutatási közlemények, a legfrissebb életmód-orvostani ajánlások, a bizonyítékokon alapuló orvoslás eredményei könnyen hozzáférhetővé váljanak

    a szülők és az orvoskollégák, a dietetikusok, élelmezésvezetők, a védőnők, a bölcsödei dolgozók és az óvodapedagógusok, valamint a zöldség-gyümölcstermesztő gazdák, állattartók, tejtermelői ágazatban dolgozók, biogazdák, beszállítók, termelői közösségek, közösségi kertek üzemeltetői, a politikai szervek illetékes döntéshozói számára.
    Mindenki számára.
    Bárki számára!

    A módszer a közös munkán, a csapatmunkán alapul.
    Orvos, táplálkozástudományi szakértő, kommunikációs szakember, védőnő, dietetikus, óvónő, bölcsődei gondozónő, élelmezésvezető, séf, biogazda a stabil csapattagok.
    Mindenki a saját területének profizmusával.

    A recept a következő:

    Tudományosan megalapozott tényekre alapozva, profi csapatmunkában a megvalósult Menzareformért!