Elmondom, miért vagyok biztos benne, és egyre biztosabb, hogy ez így jó. Hogy jó ez a szabaddá tett péntek, vállalva a következő heti duplát.
Karácsony után voltunk. A két ünnep között. A múlt év karácsonya után. Kedves barátnőm, aki szintén orvos, megosztott egy interjút a Fb-on. Egy kollégánkkal készült interjút, egy sebésszel, egy internetes férfi-portálon megjelent interjút. Megkapóan őszinte válaszok egy sikeres sebésztől, aki arról is beszélt, hogy néha embermentes napokat csinál magának. Teszi ezt azért, hogy a nem embermentes napokon teljes lényével jelen tudjon lenni. Sikeres orvos, lelkiismeretes, nagyon sok páciens méltatta őt a világhálón, láttam, mert rákerestem. És akkor jött a hír az írás végén. Ez a doktor már nem él. Pár nappal korábban meghalt. Föladta. Pedig tudatosan védte magát, a múló évek alatt egyre jobban. Erről beszélt az interjúban.
Aztán feladta.
Na ekkor gondoltam azt, hogy kell az a páratlan péntek nekem. Andreának meg a páros, szeptember elsejétől szeptember elsejéig, hol délelőtt, hol délután. És nem érdekel, mi van a bürokratikus X engedélyben, meg az Y engedélyben, mi van kiírva a soha nem frissített interneten, nem érdekelnek a névtelenül engem mószeroló levelek…
El kell menni embermentesbe, hogy amikor emberes napok vannak, teljes lényemmel jelen tudjak lenni.
Védeni kell magam, különben zuhanás lesz a vége, így 30 év után. És nem én vagyok 30 éves, hanem ennyi az az idő, amit orvosként eltöltöttem mostanáig, az elmúlt karácsonyig, addig, amikor az a kollégánk úgy döntött, messzire utazik.