Megosztás

Öt éve volt. Késésben voltam, 4-es villamos, Jászai Mari tér, és már szaladtam is a körúton a megadott cím felé. Hosszan nyomtam a kapucsengőt. Ezeket a házakat csak kívülről ismertem eddig. Bár a Pozsonyi úton laktam korábban sokáig.
Aztán berregett a kapunyitó, kinyílt az ajtó, föl, talán az első emeletre, ha jól emlékszem, és nyílik a másik ajtó, és előttem áll egy tuti görög nő.
És azt mondja, ő Szaluter Edit, és, hogy a főzőtanfolyamra jöttem-e
Mondom, igen.
És ezzel megkezdődött a vegán nyitás.
Edittel készítettünk azóta adventi főzős videót, és beszélgettünk csak úgy is ?
Most meg így, itt a Butikban.

Emlékszel, mikor találkoztunk először?

Furcsa, hogy arra nem emlékszem pontosan, hogy személyesen mikor találkoztunk először. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy a YouTube-on szembejött egy videód, amiben egy pici babát vizsgáltál. Lenyűgözött a türelmed, a nyugodt, emberi hangod, a babára szabott, puha, lassú mozdulataid. Olyan meghatározó élmény volt, hogy onnantól kezdve úgy éreztem, ismerjük egymást. ?

Valamelyik Görög szigeten születtél, Aztán megszólalsz magyarul ?

Ez a görögség az én érzésem csak vagy van benne valami?

Valóban! Az én szívem egy kicsit görög is. Magyarországon születtem és nőttem fel, és igazság szerint senkiről nem tudok a családomban, aki ne magyarnak vallotta volna magát. De húszéves korom körül volt egy álmom, amiben görögül beszéltem. Miután felébredtem, emlékeztem a szavakra, csak azt nem tudtam, mit jelentenek. Ezután kezdtem el görögül tanulni, majd a munkám úgy hozta, hogy évekig éltem is Görögországban. Meghatározó időszak volt ez az életemben, nincs nap, hogy ne jutna eszembe, és biztos vagyok benne, hogy ez most már mindig velem is marad. Az utóbbi években már csak egy-egy hetes nyaralásokra jutok el, de az olyan, mintha haza mennék. Emellett persze itthon is lehet kicsit görögül élni, görög ételeket enni, görögül beszélni és belopni a mindennapokba mindazt a csodát, amit ez az egyedülálló kultúra jelent.

Van kedvenc “konyhád? Pl. a görög ??

A mediterrán népektől rengeteget tanultam a konyhában. Egyszerű dolgokat készítenek friss és jó minőségű alapanyagokból. Friss saláta nélkül nincs étkezés és zavarba ejtően sok a zöldségből készült étel.
Nálunk a családban mindig is a főzelékek és tészták dominálták az asztalon, de a déli ételekkel mégis egy új világ nyílt ki előttem. Számomra bámulatos a görög, a török vagy az olasz konyha.

Idegenvezető is vagy ? Mesélj erről!

Évekig láttam vendégül utazókat Görögországban, majd külföldieket is itthon. Megtanultam, hogy az is számít, mit mondok, de az talán még inkább, hogyan mondom. Adatok, évszámok garmadával elérhetők az útikönyvekben vagy az Interneten. Ha valaki velem jön el egy sétára, akkor benyomásokat, érdekes történeteket kap, kérdéseket, amiket aztán tovább tud gondolni. Szeretettel és odafigyeléssel igyekszem mindenkit kalauzolni, hogy az utazó ne csak megismerje a tájakat, hanem meg is szeresse.
Hasonló dolgokat tartok fontosnak a főzőiskolámban is. Évek óta szervezek rendszeres vegán főzőtanfolyamokat, ahol a közös főzésen keresztül tanítok. Ezek kiscsoportos kurzusok egy családias tankonyhán. A cél az, hogy jó hangulatban, mindig szórakozva tanuljunk, így a résztvevők észre sem veszik, és elkészült ételekkel együtt megtanulták az alapfűszereket és az elkészítési módokat.
Nálam minden főzőtanfolyam nagy lakomával zárul, hiszen a vegán ételek finomak, laktatók és táplálók, sőt elképzelhetetlenül változatosak is.

Kivel főz(z)ünk vegánul?

Milyen emléked van a főzős filmünk forgatásáról?

Hogy milyen nehéz együtt elmondani két mondatot is! ? Viccet félretéve, nagyon jó hangulatban telt, olyan otthonossá varázsoltad a helyszínt. Hálás vagyok ezért az alkalomért, a beszélgetésért, a ragyogó témákért, amiket közben felhoztál. Az ebben használt receptek a kedvenceim közötti kedvencek, és kivétel nélkül a Vega Szeretetkarácsony című szakácskönyvemből válogattam őket.
Én minden évben ebből főzöm az ünnepi ételeket, nincs ez máshogyan idén sem. A menüre jó előre készülök, nem szeretek kapkodni, és pl. az, hogy a bevásárlás részén már túl vagyok, engem kifejezetten megnyugtat! Idén a menü tofusült lesz lilahagymás krumplival, emellett elmaradhatatlan a vegán székelykáposzta, és természetesen a naptáramba beleírtam azt is, mikor sütöm a vegán mákos és diós bejglinket.

http://www.kertkonyha.hu
Ahol Edit receptjei megtalálhatók.

Megosztás